EFOP-1.3.7-17-2017-00351

Kategória: címlap
Publikálva: 2018. március 15. (csütörtök) 16:04
Írta: Super User
Találat: 4504

 infoblokk kedv final CMYK  ESZA

Projekt tartalmának bemutatása:

Jelen projekt konzorciumi együttműködés keretében valósul meg; a konzorcium vezető Zsadányi Református Egyházközség (továbbiakban Fő pályázó Egyház), a bevont konzorciumi partner az Őszülő Évek Zsadányi Alapítvány.

A Fő pályázó és partnere több projektet valósítottak már meg együtt, így megfelelő tapasztalattal, kapcsolatrendszerrel és szakmai tudással rendelkezik egy társadalmi együttműködést segítő projekt megvalósításához és annak eredményeként hosszú távon is fenntartható működtetéséhez, melynek további erősítése érdekében bevont a projekt előkészítésébe, megvalósításába és a fenntartási időszakba is 1 fő tapasztalt szakmai vezetőt is bevonnak.

A pályázó konzorcium jelen fejlesztés keretében, Békés megyében, Zsadányban és környékén kíván a közösségi igények és a felmerülő összetett társadalmi problémák hatékony kezelésében kiemelkedő szerepet játszó programsorozatot létrehozni.

A projekt a kulturális értékek közvetítésével, közösségi programok szervezésével, az ismeret- és tudás bővítését szolgáló felkészítésekkel, a munkaerőpiacra való belépést elősegítő munkakultúra megismertetésével, az érintettek aktivitásának növelését-, önálló életvezetési képességeinek megerősítését-, az önmaguk és családjaik helyzetéért viselhető felelősség megerősítését segítő szolgáltatásokkal elősegíti a szegénység, a hátrányos helyzet átörökítését eredményező deprivációs ciklusok megtörését, a közösségi megoldások támogatását, az egészséges élethez való hozzájárulást, az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás növelését, aktív közösségek kialakítását, meglevők működtetését.

A projekt keretében a következő feladatokat látják el:

info