Publikálva: 2017. június 27. (kedd) 00:00

a Zsadányi Református Egyházközség Diakóniai Központ által működtetett Házi segítségnyújtás alapszolgáltatás tevékenységéről

A Házi segítségnyújtás 2009.01.01-től biztosított településünkön, ez olyan gondozási forma, amely az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartását – szükségleteinek megfelelően – lakásán, lakókörnyezetében biztosítja.

A házi gondozó feladatai ellátása során segítséget nyújt ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális szociális szükséglete a saját környezetében az életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően a meglévő képességeinek fenntartásával, felhasználásával, fejlesztésével biztosított legyen.

A Házi segítségnyújtás, mint alapszolgáltatás térítésmentesen vehető igénybe, ebben az esetben nem

szükséges jövedelemnyilatkozatot benyújtani a kérelem előterjesztésekor. 

A következő dokumentumokra van szükség az ellátás igénybevételének esetén:

1., Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez

2., Egészségi állapotra vonatkozó igazolás

3., Értékelő adatlap (Mérőtábla) mely alapján  a gondozási szükségletet

    vizsgálja,  és megállapítja, hogy szociális segítés  vagy személyi gondozás,  

    illetve idősotthoni elhelyezés nyújtható.

4., Megállapodás, Házi segítségnyújtás biztosítására

5., Nyilatkozat, hogy ápolási díjban nem részesül az ellátott

6., Egyéni Gondozási Terv

7., Meghatalmazás Házi Segítségnyújtásban Végzett Tevékenységekhez (pénzkezelés)    

8., Heti gyógyszer adagolás

Az intézmény az igénybevevővel minden esetben határozatlan időre szóló Megállapodást köt.

Az intézmény vezetőjének írásban kell tájékoztatást adnia az ellátottnak, az Idősek Otthona

 igénybevételének lehetőségéről, amennyiben a gondozási szükséglete meghaladja a napi 4 órát.

Az Egyéni Gondozási Terv az ellátás kezdetét követő 30 napon belül elkészül, az intézményvezető, a

gondozó  és a gondozott/törvényes aláírásával igazolt módon, és évente megtörténik az értékelése és

felülvizsgálata.

Gondozói létszám: 1 fő vezető gondozó   11 fő  gondozó

Minden gondozó 7 fő  személyi gondozásban részesülőt  és 1fő  vagy 2 fő

szociális segítésben részesülőt lát el.

2017-ben  A házi segítségnyújtás tevékenységei és résztevékenységei

Személyi gondozás esetén

 

Szociális segítés keretében: A lakókörnyezeti higiénia megtartásában való közreműködés körében:

- takarítás a lakás életvitelszerűen használt helyiségeiben (hálószobában, fürdőszobában, konyhában és illemhelyiségben)

- mosás

- vasalás

A háztartási tevékenységben való közreműködés körében:

- bevásárlás (személyes szükséglet mértékében), gyógyszer kiváltása

- segítségnyújtás ételkészítésben és az étkezés előkészítésében

- mosogatás

- ruhajavítás

- közkútról, fúrtkútról vízhordás

- tüzelő behordása kályhához, egyedi fűtés beindítása (kivéve, ha ez a tevékenység egyéb szakmai kompetenciát igényel)

- télen hó eltakarítás és síkosság-mentesítés a lakás bejárata előtt

- kísérés

Segítségnyújtás veszélyhelyzet kialakulásának megelőzésében és a kialakult veszélyhelyzet elhárításában

Szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése.

Személyi gondozás keretében:

Az ellátást igénybe vevővel segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása körében:

- információnyújtás, tanácsadás és mentális támogatás

- családdal, ismerősökkel való kapcsolattartás segítése

- az egészség megőrzésére irányuló aktív szabadidős tevékenységben való közreműködés

- ügyintézés az ellátott érdekeinek védelmében

Gondozási és ápolási feladatok körében:

- mosdatás

- fürdetés

- öltöztetés

- ágyazás, ágyneműcsere

- inkontinens beteg ellátása, testfelület tisztítása, kezelése

- haj, arcszőrzet ápolás

- száj, fog és protézis ápolása

- körömápolás, bőrápolás

- folyadékpótlás, étkeztetés (segédeszköz nélkül)

- mozgatás ágyban

- decubitus megelőzés

- felületi sebkezelés

- sztómazsák cseréje

- gyógyszer adagolása, gyógyszerelés monitorozása

- vérnyomás és vércukor mérése

- hely- és helyzetváltoztatás segítése lakáson belül és kívül

- kényelmi és gyógyászati segédeszközök beszerzésében való közreműködés,

- kényelmi és gyógyászati segédeszközök használatának betanítása, karbantartásában való segítségnyújtás

- a háziorvos írásos rendelésén alapuló terápia követése (a tevékenység elvégzéséhez való kompetencia határáig)

2017-ben  A házi segítségnyújtás tevékenységei és résztevékenységei

Szociális segítés esetén

 

Szociális segítés keretében:

A lakókörnyezeti higiénia megtartásában való közreműködés körében:

- takarítás a lakás életvitelszerűen használt helyiségeiben (hálószobában, fürdőszobában, konyhában és illemhelyiségben)

- mosás

- vasalás

A háztartási tevékenységben való közreműködés körében:

- bevásárlás (személyes szükséglet mértékében), gyógyszer kiváltása

- segítségnyújtás ételkészítésben és az étkezés előkészítésében

- mosogatás

- ruhajavítás

- ágyazás, ágyneműcsere

- közkútról, fúrtkútról vízhordás

- tüzelő behordása kályhához, egyedi fűtés beindítása (kivéve, ha ez a tevékenység egyéb szakmai kompetenciát igényel)

- télen hó eltakarítás és síkosság-mentesítés a lakás bejárata előtt

- kísérés

Segítségnyújtás veszélyhelyzet kialakulásának megelőzésében és a kialakult veszélyhelyzet elhárításában

Szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése.

A Házi segítségnyújtásban a gondozók munkaideje:  8 óra.

Pihenőnap: szombat-vasárnap.

Zsadány, 2017. június 30.

                                                                 Demeter Ottóné

                                                                  a szolgálat vezetője