1
Az ifjú Sámuel pedig az ÚR szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban az időben ritkaság volt az ÚR igéje, nem volt gyakran látomás.
2
Egy napon az történt, hogy Éli a szokott helyén feküdt. Szeme már homályosodni kezdett, alig látott.
3
Az Isten mécsese még nem aludt el, és Sámuel ott feküdt az ÚR templomában, ahol az Isten ládája volt.
4
Az ÚR szólította Sámuelt, és ő így felelt: Itt vagyok.
5
Majd odafutott Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így válaszolt: Nem hívtalak, menj vissza, feküdj le! Elment tehát, és lefeküdt.
6
De újra szólította az ÚR Sámuelt, Sámuel pedig fölkelt, odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le!
7
Sámuel még nem ismerte az URat, mert az ÚR még nem jelentette ki igéjét neki.
8
Az ÚR azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette meg Éli, hogy az ÚR szólítja az ifjút.
9
Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, URam, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére.
10
Az ÚR pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád.
11
Akkor az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Én olyan dolgot fogok véghezvinni Izráelben, hogy aki csak hallja, belecsendül a két füle.
12
Azon a napon beteljesítem Élin mindazt, amit megmondtam háza népéről. Elkezdem, és bevégzem.
13
Mert megjelentettem neki, hogy minden időkre szóló ítéletet tartok háza népén azért a bűnért, amelyről tudta, hogy fiai azzal átkot vonnak magukra, és mégsem fenyítette meg őket.
14
Ezért megesküdtem Éli háza népének, hogy sohasem lehet kiengesztelni Éli háza népének a bűnét sem véres-, sem ételáldozattal.
15
Sámuel pedig feküdt egész reggelig, és akkor kitárta az ÚR házának az ajtóit. De Sámuel nem merte megmondani Élinek a látomást.
16
Éli azonban hívta Sámuelt és ezt mondta: Fiam! Sámuel! Ő pedig felelt: Itt vagyok.
17
Éli megkérdezte: Mit jelentett ki neked? Ne titkold el előttem! Úgy segítsen meg téged Isten most és ezután is, ahogyan eltitkolsz előttem csak egy szót is mindabból, amit kijelentett neked!
18
Elmondott azért neki Sámuel mindent, semmit sem titkolt el előtte. Éli pedig ezt mondta: Ő az ÚR. Tegye azt, amit jónak lát.
19
Sámuel felnövekedett. Az ÚR pedig vele volt, és semmit sem engedett földre hullani igéiből.
20
És megtudta egész Izráel Dántól Beérsebáig, hogy az ÚR prófétájául rendelte Sámuelt.
21
Az ÚR még többször is megjelent Silóban azután, hogy kijelentette magát Sámuelnek Silóban az ÚR igéje által.
1
Sámuel beszéde eljutott egész Izráelhez. Izráel azután hadba vonult a filiszteusok ellen, és tábort ütöttek Eben-Háézer mellett, mert a filiszteusok már Afékban táboroztak.
2
A filiszteusok csatarendbe álltak Izráellel szemben, heves harc kezdődött, és vereséget szenvedett Izráel a filiszteusoktól, akik levágtak a harcmezőn mintegy négyezer embert.
3
A hadinép visszavonult a táborba, és Izráel vénei ezt mondták: Miért veretett meg ma bennünket az ÚR a filiszteusokkal? Hozzuk el ide Silóból az ÚR szövetségládáját, jöjjön közénk, és szabadítson meg bennünket ellenségeink kezéből!
4
Ekkor a nép követeket küldött Silóba, és elhozták onnan a kerúbokon ülő Seregek URának a szövetségládáját. Éli két fia, Hofni és Fineás is ott volt az Isten szövetségládájával.
5
Amikor az ÚR szövetségládája megérkezett a táborba, egész Izráel olyan nagy ujjongásba tört ki, hogy még a föld is megrendült bele.
6
Meghallották a filiszteusok is a hangos ujjongást, és ezt mondták: Miféle nagy ujjongás hallatszik a héberek táborából? És megtudták, hogy az ÚR ládája érkezett meg a táborba.
7
Ekkor félelem fogta el a filiszteusokat, és ezt mondták: Isten jött a táborba! Jaj nekünk - mondták -, mert ilyen még nem volt sohasem!
8
Jaj nekünk! Ki ment meg bennünket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában!
9
Filiszteusok! Legyetek erősek, legyetek férfiak, különben szolgái lesztek a hébereknek, ahogyan ők szolgáltak nektek. Legyetek férfiak, harcoljatok!
10
Harcoltak is a filiszteusok, és vereséget szenvedett Izráel. Mindenki hazafelé menekült, mert a vereség igen nagy volt. Elesett Izráelből harmincezer gyalogos.
11
Elvették az Isten ládáját is. Éli két fia, Hofni és Fineás is meghalt.
12
Egy benjámini férfi elfutott a csatatérről, és még aznap megérkezett Silóba megszaggatott ruhában és porral a fején.
13
Amikor megérkezett, Éli ott ült székén az út mentén figyelve, mert szíve remegett az Isten ládája miatt. Amikor megérkezett az az ember a városba és megmondta a hírt, jajgatott az egész város.
14
Meghallva a hangos jajgatást, ezt kérdezte Éli: Mi ez a nagy lárma? Akkor az az ember gyorsan odament, és megmondta Élinek.
15
Éli akkor már kilencvennyolc éves volt, révedező szemeivel alig látott.
16
Az az ember ezt mondta Élinek: A csatatérről jövök, a csatatérről futottam el ma! Éli ezt kérdezte: Mi történt, fiam?
17
A hírnök így felelt: Megfutamodott Izráel a filiszteusok előtt, és igen nagy vereség érte a népet. Meghalt két fiad, Hofni és Fineás is, sőt az Isten ládáját is elvették!
18
Amikor az Isten ládáját említette, Éli leesett a székről, háttal a kapufélfának, és a nyakát szegve meghalt, mert már öreg és elnehezedett ember volt. Negyven évig volt Izráel bírája.
19
A menye, Fineás felesége pedig terhes volt, közel a szüléshez. Amikor meghallotta a hírt, hogy elvették az Isten ládáját, és meghalt az apósa meg a férje is, összegörnyedt és szült, mert rájöttek a szülési fájdalmak.
20
És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda,
21
hanem elnevezte a gyermeket Íkábódnak, ami azt jelenti: Odavan Izráel dicsősége; mert elvették az Isten ládáját, és odalett az apósa, meg a férje is.
22
Ezért mondta: Odavan Izráel dicsősége, mert elvették az Isten ládáját.
1
A filiszteusok pedig fogták az Isten ládáját, és elvitték Eben-Háézerből Asdódba.
2
Fogták a filiszteusok az Isten ládáját, bevitték Dágón templomába, és odatették Dágón mellé.
3
Amikor az asdódiak másnap fölkeltek, Dágón arccal a földön feküdt az ÚR ládája előtt. Akkor fogták Dágónt és visszatették a helyére.
4
Amikor másnap reggel fölkeltek, Dágón arccal a földön feküdt az ÚR ládája előtt és Dágón feje meg a két kezefeje letörve a küszöbön volt, csak a dereka maradt meg.
5
Ezért nem lépnek Dágón papjai és mindazok, akik Dágón templomába járnak Asdódban, a Dágón küszöbére mind a mai napig.
6
Ezután ránehezedett az ÚR keze az asdódiakra, és pusztította őket. Megverte fekélyekkel Asdódot és határait.
7
Amikor látták Asdód polgárai, hogy így áll a dolog, azt mondták: Ne maradjon nálunk Izráel Istenének a ládája, mert a keze ránk nehezedett, meg istenünkre, Dágónra.
8
Üzenetet küldtek azért a filiszteusok összes városfejedelmének, összegyűjtötték őket, és ezt mondták: Mit tegyünk Izráel Istenének a ládájával? Azok ezt felelték: Át kell vinni Gátba Izráel Istenének a ládáját! Át is vitték oda Izráel Istenének a ládáját.
9
De miután odavitték, az ÚR keze a városra nehezedett; igen nagy rémület támadt, mert megverte a város apraját-nagyját, és fekélyek támadtak rajtuk.
10
Elküldték azért az Isten ládáját Ekrónba. De amikor Ekrónba érkezett az Isten ládája, az ekróniak jajgatni kezdtek, és ezt mondták: Idehozták Izráel Istenének a ládáját, hogy megöljön bennünket népünkkel együtt!
11
Üzenetet küldtek azért a filiszteusok összes városfejedelmének, összegyűjtötték őket, és ezt mondták: Küldjétek el innen Izráel Istenének a ládáját, térjen vissza a helyére, ne öljön meg bennünket népünkkel együtt! Mert halálos rémület támadt az egész városban, súlyosan rájuk nehezedett az Isten keze.
12
És azokat az embereket, akik nem haltak meg, annyira gyötörték a fekélyek, hogy az égig hatott a város jajkiáltása.
1
Miután úgy határoztak, hogy hajón szállítanak bennünket Itáliába, átadták Pált a többi fogollyal együtt a császári csapatból való Juliusz nevű századosnak.
2
Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia tartomány partvidékét akarta behajózni, és elindultunk. Velünk volt a thesszalonikai macedón Arisztarkhosz is.
3
Másnap befutottunk Szidónba. Mivel Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla.
4
Onnan továbbindulva Ciprus alatt hajóztunk el, mert ellenszél volt.
5
Majd Cilicia és Pamfília partja mentén haladva befutottunk a líciai Mirába.
6
Ott a százados egy Itáliába induló alexandriai hajót talált, és abba szállított be minket.
7
Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen jutottunk el Knidoszig; de mivel a szél miatt nem tudtunk kikötni, elhajóztunk Kréta alatt Szalmóné közelében.
8
Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőnek neveznek, és amelyhez közel van Lázea városa.
9
Mivel pedig közben sok idő telt el, és a hajózás is veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket:
10
"Férfiak, látom, hogy a további hajózás nem csak a rakományra és a hajóra, hanem életünkre nézve is veszélyessé válik."
11
De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott.
12
A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, s ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan, hátha eljutnak Főnixbe, ahol áttelelhetnek. Ez Kréta egyik kikötője, amely délnyugat és északnyugat felé néz.
13
Mivel pedig déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat; felszedték tehát a horgonyt, és továbbhajóztak Kréta közelébe.
14
Nemsokára azonban a sziget irányából az "Eurakviló"-nak nevezett szélvihar csapott le a tengerre.
15
Mikor az magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és sodortattuk magunkat vele.
16
Amikor egy kis sziget alá futottunk be, amelyet Klaudának hívnak, csak nagy nehezen tudtuk megtartani a mentőcsónakot.
17
Miután ezt felvonták, óvintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy a Szirtisz tengeröböl zátonyaira futnak, a horgonyt leeresztették, és úgy sodródtak tova.
18
A vihar hevesen dobált bennünket, azért másnap kidobálták a hajóterhet,
19
harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel.
20
Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye.
21
Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: "Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt.
22
Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.
23
Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok.
24
Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón.
25
Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.
26
Egy szigetre kell kivetődnünk."
27
Eljött a tizennegyedik éjszaka, mióta az Adrián sodródtunk tovább, amikor éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek.
28
Lebocsátották a mérőónt, és húsz ölet állapítottak meg. Amikor pedig kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották, tizenöt ölet állapítottak meg.
29
De mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot.
30
Ekkor azonban a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Le akarták ereszteni a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni.
31
Pál azonban így szólt a századoshoz és a katonákhoz: "Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg."
32
A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár.
33
Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: "Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek.
34
Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről."
35
E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett.
36
Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek.
37
Lélekszám szerint kétszázhetvenhatan voltunk a hajón.
38
Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón.
39
Amikor megvirradt, a szárazföldet nem ismerték fel, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos volt a partja. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót.
40
A horgonyokat eloldották, és a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé.
41
Mikor azonban a földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, amelynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámveréstől kezdett szakadozni.
42
A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön.
43
De a százados meg akarta menteni Pált, visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak először a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre,
44
azután a többiek pedig, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.
