1
Miután véget ért a beszélgetés Saullal, Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát.
2
Saul pedig magához vette őt azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házába.
3
És szövetséget kötött Jónátán Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint önmagát.
4
Levette Jónátán a köpenyét, és Dávidnak adta, sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is.
5
És ha Dávid harcba indult, sikerrel járt mindenütt, bárhová küldte Saul. Ezért a harcosok élére állította őt Saul. Tetszett ez az egész népnek, még Saul udvari embereinek is.
6
Egyszer amint hazajöttek, amikor Dávid a filiszteusok leveréséből tért vissza, kivonultak az asszonyok Saul király elé Izráel városaiból énekszóval, körtáncot lejtve, dobolva, vígan, és három húrú hangszeren játszva.
7
A táncoló asszonyok így énekeltek: Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert!
8
Erre igen megharagudott Saul, és nem tetszett neki ez a dolog, mert ezt gondolta: Dávidnak tízezret tulajdonítanak, nekem meg csak ezret tulajdonítanak! Még majd a királyság is az övé lesz!
9
Ettől fogva állandóan rossz szemmel nézett Saul Dávidra.
10
Másnap megszállta Sault Istennek az a rossz szelleme, és révületbe esett a házában. Dávid pedig a lantot pengette, ahogyan mindennap szokta. Saul kezében lándzsa volt.
11
Saul feléje dobta a lándzsát, mert azt gondolta, hogy a falhoz szegezi Dávidot. De Dávid két ízben is kitért előle.
12
És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az ÚR, Saultól pedig eltávozott.
13
Ezért eltávolította őt Saul maga mellől, és ezredessé tette, hogy ki- és bevonuljon a hadinép élén.
14
Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az ÚR.
15
Amikor látta Saul, hogy milyen nagy sikereket ér el, rettegni kezdett tőle.
16
De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vonult az élükön ki és be.
17
Egyszer így szólt Saul Dávidhoz: Nézd, neked adom feleségül idősebb lányomat, Mérabot, csak légy az én vitézem, és harcold az ÚR harcait! Mert így gondolkozott Saul: ne én pusztítsam el, hanem a filiszteusok.
18
Dávid ezt felelte Saulnak: Ki vagyok én, mi az én életem és apám családja Izráelben, hogy veje legyek a királynak?
19
De amikor hozzá kellett volna adni Dávidhoz Saul leányát, Mérabot, mégis a mehólai Adriélhez adták feleségül.
20
Saul leánya Míkal azonban megszerette Dávidot. Megmondták ezt Saulnak, és ő helyeselte a dolgot.
21
Ezt gondolta ugyanis Saul: Neki adom őt, mert ez lesz a csapda, és elpusztítják a filiszteusok. Ezért másodszor is ezt mondta Saul Dávidnak: Ezúttal a vőm leszel.
22
És megparancsolta Saul az udvari embereknek, hogy így beszéljenek Dáviddal bizalmasan: Nézd, a király kedvel téged, és az udvari emberek is mind szeretnek. Légy tehát a király veje!
23
Saul udvari emberei el is mondták Dávidnak ezeket a dolgokat, de Dávid így felelt: Olyan csekélységnek látjátok, hogy valaki a király veje legyen? Hiszen én szegény és jelentéktelen ember vagyok.
24
És jelentették az udvari emberek Saulnak, hogy miket mondott Dávid.
25
Akkor ezt mondta Saul: Mondjátok meg Dávidnak, hogy nem kíván a király mátkapénzt, csak száz filiszteusnak az előbőrét. Így állj bosszút a király ellenségein! Saul ugyanis azt gondolta, hogy a filiszteusok által ejti el Dávidot.
26
Amikor aztán az udvari emberek elmondták Dávidnak ezeket, Dávid is helyeselte a dolgot, hogy a király veje legyen. Még mielőtt letelt volna a kitűzött idő,
27
elindult és elment Dávid az embereivel együtt, és levágott kétszáz embert a filiszteusok közül. Elhozta Dávid az előbőrüket, és odaadta az összeset a királynak, hogy a király veje lehessen. Ekkor hozzá adta Saul a leányát, Míkalt feleségül.
28
Saul azonban látta, és tudta, hogy az ÚR Dáviddal van, és Míkal, Saul leánya szereti őt.
29
Ezért még jobban félt Saul Dávidtól, és ellensége lett Dávidnak egész életére.
30
A filiszteusok vezérei kivonultak harcolni. Valahányszor kivonultak, Dávid mindig nagyobb sikert ért el, mint Saul többi szolgája, ezért igen híressé lett a neve.
1
Saul elmondta fiának, Jónátánnak és összes udvari emberének, hogy meg akarja ölni Dávidot. De Jónátán, Saul fia nagyon kedvelte Dávidot.
2
És megmondta Jónátán Dávidnak: Apám, Saul meg akar ölni. Ezért vigyázz magadra holnap reggelig, maradj a rejtekhelyen, és rejtőzz el.
3
Én pedig kimegyek, és ott állok meg apám mellett a mezőn, ahol te leszel, és beszélni fogok apámmal rólad. Majd meglátom, hogy mi lesz és megmondom neked.
4
Jónátán Dávidnak az érdekében beszélt apjával, Saullal, és ezt mondta neki: Ne vétkezzék a király a szolgája, Dávid ellen, hiszen ő nem vétett ellened, sőt sok jót tett neked.
5
Kockára tette az életét, leterítette a filiszteust, és nagy szabadulást szerzett az ÚR egész Izráelnek. Te láttad ezt, és örültél. Miért vétkeznél az ártatlan vér ellen, miért akarod ok nélkül megölni Dávidot?
6
Saul hallgatott Jónátán szavára; meg is esküdött Saul: Az élő ÚRra mondom, hogy nem kell meghalnia!
7
Ekkor hívatta Jónátán Dávidot, és elmondta neki Jónátán mindezeket. Majd Saulhoz vezette Jónátán Dávidot, aki ismét olyan lett hozzá, mint azelőtt.
8
A harc tovább tartott. Dávid hadba vonult a filiszteusok ellen, nagy vereséget mért rájuk, és azok megfutamodtak előtte.
9
Egyszer az ÚRnak az a rossz szelleme megszállta Sault, amikor házában ült lándzsával a kezében. Dávid pedig pengette a lantot.
10
Ekkor Saul lándzsájával a falhoz akarta szegezni Dávidot, de ő félrehajolt Saul elől, és a lándzsa a falba fúródott. Dávid pedig kifutott, és elmenekült azon az éjszakán.
11
Ekkor követeket küldött Saul Dávid házához, hogy tartsák szemmel, és öljék meg reggelre. De a felesége, Míkal megmondta Dávidnak: Ha nem tudod megmenteni az életedet ma éjjel, holnap meg kell halnod!
12
És leeresztette Míkal Dávidot az ablakon át. Ő pedig futásnak eredt, és elmenekült.
13
Ekkor fogta Míkal a házibálványt, beletette az ágyba, kecskeszőr párnát tett a feje alá, és betakarta a ruhájával.
14
Saul tehát elküldte követeit, hogy fogják el Dávidot, de az asszony azt mondta nekik, hogy beteg.
15
Ekkor Saul ismét elküldte a követeket, hogy nézzék meg Dávidot, és vigyék el hozzá ágyastul, hogy megölesse.
16
Amikor a követek odamentek, kitűnt, hogy a házibálvány volt az ágyban, és kecskeszőr-párna volt a feje alatt.
17
Ezért Saul ezt mondta Míkalnak: Miért csaltál meg így engem? Miért engedted, hogy ellenségem elmeneküljön? Míkal ezt felelte Saulnak: Ő mondta nekem: Engedj el, különben megöllek!
18
Dávid tehát futva elmenekült, Sámuelhez ment Rámába, és elmondta neki mindazt, amit Saul tett vele. Azután Sámuellel együtt Nájótba ment, és ott tartózkodtak.
19
De jelentették Saulnak, hogy Dávid Nájótban van, Ráma mellett.
20
Akkor Saul követeket küldött ki, hogy fogják el Dávidot. De amikor meglátták a próféták csoportját, akik révületben voltak, Sámuel pedig ott állt mellettük, akkor Isten lelke szállt Saul követeire, és ők is révületbe estek.
21
Jelentették ezt Saulnak, és ő más követeket küldött ki, de azok is révületbe estek. Harmadszor is küldött Saul követeket, de azok is révületbe estek.
22
Ekkor maga is elment Rámába, és amikor a Szekúban levő nagy kúthoz érkezett, így kérdezősködött: Hol van Sámuel és Dávid? Ezt felelték: Nájótban, Ráma mellett.
23
Elment tehát a Ráma mellett levő Nájótba. De Isten lelke szállt őrá is, és amíg ment, folyton révületben volt, amíg meg nem érkezett a Ráma mellett levő Nájótba.
24
Akkor ő is ledobta a ruháját, és révületben volt ő is Sámuel előtt, és ott feküdt meztelenül egész nap és egész éjjel. Ezért mondják: Hát már Saul is a próféták között van?
1
Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által,
2
hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet.
3
Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett;
4
akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek,
5
akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.
6
De ezt nem úgy értem, mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak,
7
és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: "Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni."
8
Vagyis nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak.
9
Mert az ígéret szava ez: "Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának."
10
De nem csak ezt az esetet lehet említeni, hanem Rebekáét is, aki egytől fogant, a mi atyánktól, Izsáktól.
11
Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön,
12
ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, megmondatott Rebekának, hogy "a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek",
13
úgy ahogyan meg van írva: "Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem."
14
Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla!
15
Hiszen így szól Mózeshez: "Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok."
16
Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.
17
Mert így szól az Írás a fáraóhoz: "Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön."
18
Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.
19
Azt mondod erre nekem: "Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?"
20
Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: "Miért formáltál engem ilyenre?"
21
Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja?
22
Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?
23
Vajon nem azért is, hogy megláttassa dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített,
24
amilyenekké minket is elhívott, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is?
25
Hóseás szerint is ezt mondja: "Azt a népet, amely nem az én népem, hívom az én népemnek, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek,
26
és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: Nem az én népem vagytok ti, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni."
27
Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: "Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül,
28
mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön."
29
És előre megmondta Ézsaiás: "Ha a Seregek Ura nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához."
30
Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, megragadták az igazságot, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van;
31
Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem jutott el a törvény szerinti igazságra.
32
Miért? Azért, mert nem hit, hanem cselekedetek útján akarták ezt elérni, beleütköztek a megütközés kövébe,
33
amint meg van írva: "Íme, a megütközés kövét, a megbotlás szikláját teszem Sionba, és aki hisz őbenne, az nem szégyenül meg."
1
Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek.
2
Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint.
3
Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának.
4
Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.
5
Mózes ugyanis azt írja, hogy aki "cselekszi a törvényből való igazságot, az az ember fog élni általa".
6
A hitből való igazság pedig így szól: "Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?" Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza.
7
Vagy: "Ki megy le az alvilágba?" Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza.
8
Hanem mit mond? "Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben", mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk.
9
Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.
10
Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.
11
Az Írás is így szól: "Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg."
12
Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja;
13
amint meg van írva: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül."
14
De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?
15
És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: "Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!"
16
Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: "Uram, ki hitt a mi beszédünknek?"
17
A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.
18
Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! "Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük."
19
De tovább kérdem: Izráel talán nem értette meg? Először is ezt mondja Mózes: "Titeket egy olyan néppel teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, értetlen néppel haragítlak meg titeket."
20
Ézsaiás pedig nyíltan beszél, és így szól: "Megtaláltak azok, akik engem nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem tudakozódtak utánam."
21
Izráelről viszont így szól: "Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé."
