1
A zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és megmondták, hogy Dávid a Hakíla-halmon rejtőzik a sivatagtól keletre.
2
Ezért elindult Saul, és elment a Zíf-pusztába háromezer válogatott izráeli emberrel, hogy megkeresse Dávidot a Zíf-pusztában.
3
Saul a Hakíla-halmon a sivatagtól keletre, az út mellett ütött tábort. Dávid is a pusztában tartózkodott. Amikor észrevette, hogy Saul utánamegy a pusztába,
4
kémeket küldött ki Dávid, és megtudta, hogy csakugyan megérkezett Saul.
5
Ekkor elindult Dávid, és odament arra a helyre, ahol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, ahol Saul és hadseregparancsnoka, Abnér, Nér fia feküdt. Saul ugyanis a szekértáborban feküdt, a hadinép pedig körülötte táborozott.
6
Dávid megszólalt, és ezt kérdezte a hettita Ahimelektől és Abisajtól, Cerújá fiától, Jóáb testvérétől: Ki jön el velem Saul táborába? Abisaj így felelt: Én elmegyek veled.
7
Dávid és Abisaj éjjel mentek a hadinép közé. Látták, hogy ott fekszik Saul, és alszik a szekértáborban, lándzsája pedig a földbe van szúrva a fejénél. Abnér és a hadinép pedig körülötte feküdt.
8
Akkor ezt mondta Abisaj Dávidnak: Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz lándzsám egyetlen dobásával! Másikra már nem lesz szükség.
9
Dávid azonban ezt felelte Abisajnak: Ne pusztítsd el, mert ki emelhet büntetlenül kezet az ÚR fölkentjére?!
10
Majd ezt mondta Dávid: Az élő ÚRra mondom, hogy megveri az ÚR, vagy úgy, hogy eljön halála napja, vagy úgy, hogy harcba megy, és ott vész el.
11
Az ÚR őrizzen meg attól, hogy kezet emeljek az ÚR fölkentjére! Csak a lándzsát vedd el a feje mellől meg a vizes korsót, és menjünk!
12
És elvette Dávid a lándzsát meg a vizes korsót Saul feje mellől, és elmentek. Senki sem látta, senki sem vette észre, senki sem ébredt fel, hanem mindenki aludt, mert az ÚR mély álmot bocsátott rájuk.
13
Ezután átment Dávid a túlsó oldalra, megállt messze a hegy tetején, és nagy távolság volt köztük.
14
Így kiáltott Dávid a hadinépnek és Abnérnak, Nér fiának: Abnér, nem válaszolsz? Abnér így válaszolt: Ki vagy te, hogy így kiáltozol a királynak?
15
Dávid ezt felelte Abnérnak: Te vagy az az ember, akihez fogható nincsen Izráelben? Miért nem vigyáztál uradra, a királyra? Hiszen bement valaki az embereim közül, hogy elpusztítsa uradat, a királyt!
16
Ezt nem jól tetted. Az élő ÚRra mondom, hogy a halál fiai vagytok, mert nem őriztétek uratokat, az ÚR fölkentjét! Nézd csak meg, hová lett a király lándzsája és a vizes korsó a feje mellől?
17
Saul megismerte Dávid hangját, és ezt mondta: Nem a te hangod ez, Dávid fiam? Dávid így felelt: De az én hangom, uram királyom.
18
Miért üldözi szolgáját az én uram? - kérdezte. Mit követtem el, és miféle gonoszság van bennem?
19
Most azért hallgassa meg, uram királyom, szolgájának a szavát. Ha az ÚR ingerelt föl ellenem, ő kiengesztelhető áldozattal. De ha emberek, akkor legyen rajtuk az ÚR átka, mert elűztek engem, hogy ne tartozzam az ÚR örökségéhez, és ezt mondták: Eredj, szolgálj más isteneknek!
20
Ne hulljon azért vérem a földre az ÚR színétől távol! Mert hadba vonult Izráel királya, hogy megkeressen egy árva bolhát; mint fogolymadarat, üldöz a hegyeken.
21
Akkor ezt mondta Saul: Vétkeztem! Térj vissza, Dávid fiam! Nem követek el többé ellened gonoszságot, hiszen drága volt előtted az életem ezen a napon. Bizony, ostoba voltam, és igen nagyot tévedtem.
22
Dávid így válaszolt: Itt van a király lándzsája. Jöjjön át egy legény, és vigye el!
23
Az ÚR mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert az ÚR a kezembe adott ma téged, de én nem akartam kezet emelni az ÚR fölkentjére.
24
Amilyen értékes volt előttem a mai napon a te életed, olyan értékes legyen az én életem is az ÚR előtt, és mentsen meg engem minden nyomorúságtól.
25
Akkor ezt mondta Saul Dávidnak: Légy áldott, Dávid fiam! Bármibe fogsz, véghez fogod vinni. És elment Dávid a maga útjára, Saul is visszatért a maga lakóhelyére.
1
Dávid azonban ezt gondolta: Egy napon mégis el kell pusztulnom Saul kezétől. Legjobb lesz gyorsan elmenekülnöm a filiszteusok földjére. Akkor majd hiába üldöz engem Saul Izráel egész területén, megmenekülök a kezéből.
2
Elindult azért Dávid, és átment hatszáz emberével együtt Ákishoz, Máók fiához, Gát királyához.
3
Letelepedett Dávid Ákisnál Gátban embereivel együtt, mindegyik a maga háza népével, Dávid is a két feleségével: a jezréeli Ahinóammal és a karmeli Abigaillal, Nábál volt feleségével.
4
Amikor jelentették Saulnak, hogy Dávid Gátba menekült, nem kereste tovább.
5
Egyszer ezt mondta Dávid Ákisnak: Ha jóindulattal vagy hozzám, adj nekem helyet az egyik mezővárosban, hogy ott lakjam. Miért lakjék szolgád veled együtt a király városában?
6
Akkor neki adta Ákis Ciklágot, és így lett Ciklág Júda királyaié mindmáig.
7
Az az idő, amíg Dávid a filiszteusok mezején lakott, egy esztendő és négy hónap volt.
8
Egyszer felvonult Dávid embereivel együtt, és megtámadták a gesúriakat, a gézerieket és az amálékiakat. Ezek voltak ősidőktől fogva annak a földnek a lakói Súr felé menet Egyiptom országáig.
9
Amikor Dávid leverte azt a földet, sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, és elvitt juhot és marhát, szamarat, tevét és ruhaneműt, azután visszament Ákishoz.
10
Amikor Ákis megkérdezte, hogy hova törtek be most, ezt felelte Dávid: A Délvidékre, Júdának, a jerahmeélieknek és a kénieknek a területére.
11
Dávid azonban nem hagyott életben, és nem vitt Gátba sem férfit, sem asszonyt, hogy ne mondhassák el, mit csinált Dávid. Ez volt a szokása egész idő alatt, amíg a filiszteusok mezején lakott.
12
Ákis pedig megbízott Dávidban, mert ezt gondolta: Nagyon meggyűlöltette magát népével, Izráellel, ezért örökre az én szolgám lesz.
1
Abban az időben a filiszteusok összevonták csapataikat egy seregbe, hogy megütközzenek Izráellel. Ákis ezt mondta Dávidnak: Tudd meg, hogy velem együtt neked is hadba kell vonulnod embereiddel együtt!
2
Dávid ezt felelte Ákisnak: Akkor te már azt is tudod, hogy mit kell tennie szolgádnak. Ákis ezt mondta Dávidnak: Úgy van! Testőrömmé teszlek az egész időre.
3
Közben meghalt Sámuel, meggyászolta egész Izráel, és eltemették városában, Rámában. Saul pedig eltávolította az országból a halottidézőket és jövendőmondókat.
4
A filiszteusok tehát összegyűltek, benyomultak, és tábort ütöttek Súnem mellett. Saul is összegyűjtötte egész Izráelt, és tábort ütött Gilbóánál.
5
Amikor azonban Saul meglátta a filiszteusok táborát, megijedt, és igen megrettent a szíve.
6
Megkérdezte Saul az URat, de az ÚR nem válaszolt neki sem álomban, sem az úrimmal, sem a próféták által.
7
Akkor ezt mondta Saul a szolgáinak: Keressetek nekem egy halottidéző asszonyt! Elmegyek hozzá, és őt kérdezem meg. Szolgái ezt felelték neki: Van itt Éndórban egy halottidéző asszony.
8
Saul ekkor elváltoztatta magát, más ruhát vett magára, és elment két emberével. Amikor éjjel odaértek az asszonyhoz, ezt mondta: Jövendölj nekem halottidézéssel, és idézd meg nekem, akit mondok neked!
9
De az asszony ezt felelte: Magad is tudod, mit tett Saul. Kiirtotta az országból a halottidézőket és a jövendőmondókat. Miért akarsz csapdába ejteni és megöletni engem?
10
De megesküdött neki Saul az ÚRra, és ezt mondta: Az élő ÚRra mondom, hogy nem ér téged büntetés emiatt.
11
Az asszony ekkor megkérdezte: Kit idézzek föl neked? Ő így felelt: Sámuelt idézd föl nekem!
12
Amikor az asszony meglátta Sámuelt, hangosan felkiáltott, és ezt mondta Saulnak: Miért csaltál meg, hiszen te vagy Saul!?
13
De a király ezt mondta neki: Ne félj! Mit láttál? Az asszony ezt felelte Saulnak: Isten-félét látok feljönni a földből.
14
Saul megkérdezte tőle: Milyen az alakja? Az asszony így felelt: Egy vén ember jön fölfelé palástba burkolózva. Ebből megtudta Saul, hogy Sámuel az; ezért arccal a földig hajolt, és leborult előtte.
15
Sámuel ezt mondta Saulnak: Miért háborgattál, és idéztél fel engem? Saul így felelt: Igen nagy bajban vagyok. Megtámadtak a filiszteusok; az Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel többé sem próféták által, sem álomban. Téged hívtalak tehát, hogy tudasd velem, mit kell tennem.
16
De Sámuel ezt mondta: Miért kérdezel engem, ha az ÚR eltávozott tőled, és ellenségeddé lett?!
17
Úgy cselekedett az ÚR, ahogyan általam megmondta: kiragadta kezedből a királyságot az ÚR, és másnak, Dávidnak adta.
18
Mivel nem hallgattál az ÚR szavára, és nem hajtottad végre az ő fölgerjedt haragját Amálékon, azért bánik most veled így az ÚR.
19
Sőt az ÚR veled együtt Izráelt is a filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt nálam leszel. Még Izráel táborát is a filiszteusok kezébe adja az ÚR.
20
Ekkor Saul hirtelen egész hosszában a földre zuhant, annyira megrémült Sámuel szavaitól. Semmi erő sem volt benne, mert egész nap és egész éjjel nem evett semmit.
21
Az asszony pedig odament Saulhoz, és látva, hogy nagyon megrémült, ezt mondta neki: Látod, szolgálóleányod hallgatott szavadra. Kockára tettem az életemet, és megfogadtam a szavadat, amit mondtál nekem.
22
Most azért te is hallgass szolgálóleányod szavára! Hadd tegyek eléd egy falat kenyeret, és egyél, hogy legyen erőd, amikor útra kelsz.
23
Ő azonban vonakodott, és ezt mondta: Nem eszem. De szolgái, sőt az asszony is addig unszolták, míg végre hallgatott a szavukra, fölkelt a földről, és az ágyra ült.
24
Volt az asszony házánál egy hízott borjú, sietve levágta, majd lisztet vett, meggyúrta, és megsütötte kovásztalan lepénynek.
25
Ezt vitte Saulnak és szolgáinak, és azok ettek. Azután fölkeltek, és elmentek még azon az éjszakán.
1
Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Szószthenész, a testvér,
2
az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják:
3
kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
4
Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott.
5
Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben,
6
amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek.
7
Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok,
8
aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján.
9
Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.
10
A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem ugyanazzal az érzéssel és ugyanazzal a meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz.
11
Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek.
12
Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek: "Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé."
13
Hát részekre szakítható-e Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg?
14
Hálát adok Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt,
15
nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevemre keresztelkedtetek meg.
16
Igaz, megkereszteltem még Sztefanász házanépét is, rajtuk kívül azonban nem tudom, hogy mást is megkereszteltem volna.
17
Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy a Krisztus keresztje el ne veszítse erejét.
18
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.
19
Mert meg van írva: "Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem."
20
Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét?
21
Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.
22
És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek,
23
mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság,
24
de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.
25
Mert az Isten "bolondsága" bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten "erőtlensége" erősebb az emberek erejénél.
26
Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők.
27
Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket:
28
és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket;
29
hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.
30
Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá,
31
hogy amint meg van írva: "Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék."
1
Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét.
2
Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.
3
És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok.
4
Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével;
5
hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
6
A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ múlandó fejedelmeinek bölcsességét,
7
hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre.
8
Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg.
9
Hanem hirdetjük, amint meg van írva: "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett", azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.
10
Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.
11
Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke.
12
Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.
13
Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva.
14
A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.
15
A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg.
16
Mert ki ismerte meg úgy az Úr gondolatát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van.
