1
Jóábnak azonban jelentették, hogy a király sírva gyászolja Absolont.
2
Ezért gyászra fordult a győzelem azon a napon az egész nép számára, mert meghallotta a nép, hogy bánkódik a király a fia miatt.
3
Úgy lopakodott be a hadinép azon a napon a városba, ahogyan a szégyent vallott hadinép szokott lopakodni, ha megfutott a csatából.
4
A király pedig betakarta az arcát, és hangosan jajgatott a király: Fiam, Absolon, fiam, fiam, Absolon!
5
Akkor Jóáb bement a királyhoz a házba, és ezt mondta: Megszégyenítetted ma minden szolgádat, akik pedig megmentették az életedet, fiaidnak és leányaidnak az életét, feleségeidnek és másodrangú feleségeidnek az életét.
6
Hiszen azokat szereted, akik gyűlölnek, és azokat gyűlölöd, akik szeretnek. Ma kimutattad, hogy neked nem számítanak vezéreid és szolgáid! Bizony most tudtam meg, hogy jobban szeretnéd, ha mindnyájan meghaltunk volna is ma, csak Absolon élne.
7
Most már kelj föl, menj ki, és beszélj szolgáidhoz szívhez szólóan, mert az ÚRra esküszöm, hogy ha nem jössz ki, éjjelre már egy ember sem marad melletted! Ez pedig rosszabb lesz neked minden bajnál, ami ifjúságodtól fogva mostanáig ért téged.
8
Erre fölkelt a király, és leült a kapuban. Az egész hadinépnek pedig kihirdették, hogy a király a kapuban ül, és az egész hadinép a király elé járult. Izráel tehát menekült, mindenki a maga otthonába.
9
És civakodás kezdődött Izráel népének törzsei között, és ezt mondták: A király mentett meg bennünket ellenségeink kezéből. Ő szabadított meg bennünket a filiszteusok kezéből is, és most el kellett menekülnie az országból Absolon miatt.
10
De Absolon, akit mi fölkentünk, meghalt a harcban. Miért késlekedtek tehát visszahozni a királyt?
11
Dávid király pedig ezt az üzenetet küldte Cádók és Ebjátár papoknak: Így beszéljetek Júda véneihez: Miért akartok utolsók lenni a király hazahozásában? Eljutott ugyanis a királyi udvarba annak a híre, amiről egész Izráel beszélt.
12
Ti az én testvéreim vagytok, az én húsom és vérem. Miért akartok utolsók lenni a király visszahozásában?
13
Mondjátok meg Amászának: Te az én húsom és vérem vagy. Úgy segítsen meg engem az Isten most és ezután is, hogy te leszel Jóáb helyett a hadseregparancsnokom egész életedben.
14
Így nyerte meg minden júdai ember szívét, mint egy emberét, úgyhogy üzenetet küldtek a királynak: Térj vissza minden szolgáddal együtt!
15
Visszaindult tehát a király, és elérkezett a Jordánhoz. A júdaiak pedig Gilgálba érkeztek, hogy elébe menjenek a királynak, és segítsenek a királynak átkelni a Jordánon.
16
A benjámini Simei, Gérá fia is sietve elment Bahúrimból, a júdaikkal együtt, Dávid király elé.
17
Ezer benjámini ember volt vele, továbbá Cíbá, Saul házának a szolgája, tizenöt fiával és húsz szolgájával együtt, és még a király előtt odaértek a Jordánhoz.
18
Átkeltek a gázlón, hogy áthozzák a király háza népét, és megtegyék, amit csak jónak lát. Simei, Gérá fia pedig leborult a király előtt, amikor átkelt a Jordánon.
19
Ezt mondta a királynak: Ne rója fel bűnül az én uram, és ne emlékezz arra, hogy milyen bűnt követett el szolgád akkor, amikor eltávozott az én uram, királyom Jeruzsálemből. Ne vegye azt szívére a király!
20
Tudja a te szolgád, hogy vétkezett, de látod, én jöttem ma elsőnek József egész házából, hogy elébe menjek az én uramnak, királyomnak!
21
De megszólalt Abisaj, Cerújá fia, és ezt mondta: Hát nem kell Simeinek meghalnia azért, hogy szidalmazta az ÚR fölkentjét?
22
Dávid azonban ezt mondta: Nem rám és nem rátok tartozik ez, Cerújá fiai! Még kísértésbe visztek ma engem! Miért kellene ma bárkinek is meghalnia Izráelben? Hiszen tudom én, hogy ma lettem ismét Izráel királya!
23
Simeinek pedig ezt mondta a király: Nem kell meghalnod! Meg is esküdött neki a király.
24
Mefibóset, Saul fia is elment a király elé. Nem gondozta a lábát, nem gondozta a szakállát, és nem mosatta a ruháját attól fogva, hogy a király elment, egészen addig, amíg békességben meg nem érkezett.
25
Amikor aztán Jeruzsálemben a király elé érkezett, ezt kérdezte tőle a király: Miért nem jöttél velem, Mefibóset?
26
Ő így felelt: Uram, királyom, megcsalt engem a szolgám. Mert én, a te szolgád, ezt mondtam: Fölnyergeltetek egy szamarat, felülök rá, és úgy megyek a királlyal, mert béna a te szolgád.
27
Ő azonban rágalmazta szolgádat az én uram, királyom előtt. De az én uram, királyom olyan, mint az Isten angyala. Tégy azért úgy, ahogyan jónak látod.
28
Mert apám egész háza népe nem várhatott mást az én uramtól, királyomtól, mint a halált, te mégis azok közé ültetted szolgádat, akik asztalodnál esznek. Mi jogom volna tehát, hogy még panaszkodjam a királynak?
29
Akkor ezt mondta neki a király: Nem szükséges többet beszélned. Megmondtam, hogy te és Cíbá fogtok osztozni a mezőn.
30
Mefibóset ezt felelte a királynak: Akár az egészet is elveheti. Csakhogy az én uram, királyom békességben hazajött!
31
A gileádi Barzillaj is elment Rógelimból, hogy átkeljen a királlyal a Jordánon, és elbúcsúzzék tőle a Jordánnál.
32
Barzillaj igen öreg ember volt, nyolcvanesztendős. Ő tartotta el a királyt, amikor Mahanaimban lakott, mert igen tehetős ember volt.
33
A király azonban ezt mondta Barzillajnak: Jöjj át velem, és eltartalak Jeruzsálemben.
34
De Barzillaj ezt felelte a királynak: Ugyan mennyi idő van még hátra az életemből? Nem érdemes már fölmennem a királlyal Jeruzsálembe!
35
Most nyolcvanesztendős vagyok, nem tudok már különbséget tenni jó és rossz között, nem érzi szolgád annak az ízét, amit eszik és iszik, és nem gyönyörködöm az énekesek és énekesnők hangjában. Csak terhedre lenne a szolgád neked, uram, király!
36
Éppen csak átkel szolgád a Jordánon a királlyal. Miért akar engem a király ennyire megjutalmazni?
37
Engedd vissza szolgádat, hadd haljak meg az én városomban, ahol apám és anyám sírja van! De itt van a fiam, Kimhám, a te szolgád. Keljen át ő veled, uram, király, és vele bánj jóindulattal.
38
A király ezt mondta: Velem jöhet Kimhám, és én úgy bánok vele, ahogyan szeretnéd. Mindent megteszek a kedvedért, amit csak kívánsz tőlem.
39
Azután átkelt a Jordánon az egész nép, és a király is átkelt; akkor a király megcsókolta és megáldotta Barzillajt, ő pedig visszatért lakóhelyére.
40
Így kelt át a király Gilgálba, és Kimhám is átkelt vele együtt. Júda egész népe és Izráel népének a fele segített átkelni a királynak.
41
De azután odamentek a királyhoz az izráeliek mind, és ezt mondták a királynak: Miért loptak el téged júdai testvéreink, akik segítettek átkelni a Jordánon a királynak és háza népének, meg a Dáviddal levő többi embernek?
42
A júdaiak így válaszoltak az izráelieknek: Azért, mert a király hozzánk áll közelebb. Miért kell ezért haragudnotok? Talán megettük a királyt? Vagy volt valami hasznunk belőle?
43
De az izráeliek ezt mondták a júdaiaknak: Tízszer akkora jogunk van nekünk a királyhoz, Dávidhoz is, mint nektek! Miért becsültetek le bennünket? Nem mi mondtuk először, hogy hozzuk vissza a királyt? De a júdaiak szava erősebb volt az izráeliek szavánál.
1
Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?
2
A mi levelünk ti vagytok, amely be írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember.
3
Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.
4
Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt.
5
Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van.
6
Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.
7
Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt,
8
hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata?
9
Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata!
10
Sőt ami ott dicsőséges volt, már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt.
11
Ha ugyanis a múlandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó.
12
Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk;
13
és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a múlandó dicsőség végét.
14
De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el.
15
Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön.
16
De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel.
17
Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.
18
Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.
1
Ezért tehát, mivel ilyen szolgálatban állunk, minthogy irgalmat nyertünk, nem csüggedünk el,
2
hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.
3
Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek.
4
Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása.
5
Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért.
6
Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.
7
Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak:
8
Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;
9
üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk;
10
Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.
11
Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.
12
Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek.
13
Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: "Hittem, azért szóltam", mi is hiszünk, és azért szólunk!
14
Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt.
15
Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére.
16
Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.
17
Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk,
18
mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
