1
Az ÚR elpusztítja, felforgatja a földet, feldúlja felszínét, szétszórja lakóit.
2
Olyan lesz a köznép, mint a pap; a szolga, mint ura; a szolgáló, mint úrnője; az eladó, mint a vásárló; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő, és a hitelező, mint az adós.
3
Teljesen elpusztul a föld, teljesen kifosztják. Az ÚR jelentette ki ezt az igét.
4
Gyászol, hervad a föld, elalél, hervad a világ, elalél a magas ég a földdel együtt.
5
Gyalázatossá tették a földet lakói, mert megszegték a törvényeket, megmásították a rendelkezéseket, megszegték az örök szövetséget.
6
Ezért átok emészti a földet, megbűnhődnek lakói. Ezért elfogynak a föld lakói, csak kevés ember marad meg.
7
Gyászol a must, búsul a szőlő, és sóhajtoznak mind, akik jókedvűek voltak.
8
Abbamaradt a vidám dobolás, megszűnt a zajos vigadozás, abbamaradt a vidám citeraszó.
9
Nem borozgatnak nótaszó mellett, keserű az ital annak, aki issza.
10
Romba dőlt, puszta a város, zárva van minden ház, nem lehet bemenni.
11
Borért kiáltoznak az utcákon, bealkonyult minden örömnek, száműzve van a földről a vidámság.
12
Pusztán maradt a város, romhalmaz van a kapu helyén.
13
Mert olyasmi történik a földön, a népek között, mint amikor szüret után olajbogyót vernek, vagy szőlőt böngésznek.
14
Azok hangos szóval ujjonganak az ÚR fenségének, kiáltoznak a tenger felől.
15
Világosság támadt, ezért dicsérjétek az URat, az ÚRnak, Izráel Istenének nevét a tenger szigetein!
16
A föld széléről énekszót hallunk: Dicsőség az igaznak! De én ezt mondom: Végem van, végem van, jaj nekem! Csalnak a csalók, csalárdul csalnak a csalók!
17
Rettegés, verem és kelepce fenyeget téged, föld lakója!
18
Mert aki a rettentő hír elől menekül, verembe esik, és aki kijön a veremből, kelepcébe kerül. Megnyílnak a magas ég csatornái, és megrendülnek a föld alapjai.
19
Recseg, ropog a föld, darabokra törik a föld, inogva reng a föld!
20
Ide-oda tántorog a föld, mint a részeg, düledezik, mint a kunyhó! Ránehezedik vétke, és elesik, nem is kel föl többé.
21
Azon a napon megbünteti az ÚR a magasság seregét a magasságban, és a föld királyait a földön.
22
Egy csomóba gyűjtik őket, mint foglyokat a verembe. Börtönbe zárják, és hosszú idő múlva megbüntetik őket.
23
Elpirul a sápadt hold, szégyenkezik az izzó nap, mert a Seregek URa lesz a király a Sion hegyén és Jeruzsálemben, és vénei előtt ragyog dicsősége.
1
URam, te vagy Istenem! Magasztallak, dicsérem neved, mert csodákat vittél véghez, ősrégi terveket, való igazságot.
2
Mert kőhalommá tetted a várost, a megerősített várat rommá, a bitorlók kastélya nem lesz város, soha többé föl nem épül!
3
Ezért tisztel téged az erős nép, téged fél a hatalmas nemzetek városa.
4
Mert erőssége vagy a nincstelennek, erőssége a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben, mert a hatalmaskodók dühe olyan, mint a kőfalra zúduló zivatar.
5
Mint hőség a szikkadt földet, megalázod a zajongó bitorlókat, mint a felhő árnyéka a hőséget, elnyomod a hatalmaskodók énekét.
6
Készít majd a Seregek URa ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult újborokból.
7
Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet.
8
Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az ÚR!
9
Ezt mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Itt van az ÚR, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!
10
Mert az ÚR keze nyugszik ezen a hegyen. Móábot pedig eltapossák lakóhelyén, ahogyan a szalmát trágyalébe tapossák.
11
Széttárja benne kezeit, ahogyan széttárja az úszó, ha úszik. De az ÚR megalázza gőgjét, hiába erőlködik kezével.
12
Kőfalakkal megerősített fellegváradat ledönti, lerombolja, ízzé-porrá zúzza.
1
Azon a napon ezt az éneket éneklik Júda országában: Erős városunk van: az ÚR kőfalat és bástyát állított védelmére.
2
Nyissátok ki a kapukat, hadd jöjjön be az igaz nép, mely hűséges maradt!
3
Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik.
4
Bízzatok az ÚRban mindenkor, mert az ÚR a mi kősziklánk mindörökre!
5
Ő letaszítja a magasból az ott lakókat, lerombolja a megerősített várost, földig lerombolja, porrá zúzza.
6
Lábbal tapossák majd: a nyomorultak lábai, a nincstelenek léptei.
7
Az igaz ember ösvénye egyenes, te egyengeted az igaz ember útját.
8
Ítéleted idején is benned reménykedtünk, URam, neved dicséretére vágyott a lelkünk.
9
Lelkem hozzád vágyódik éjjel, teljes szívből kereslek téged. Mert ha ítéletet tartasz a földön, igazságot tanulnak a világ lakói.
10
Ha a bűnös kegyelmet kap, nem tanul igazságot. Becsületes országban is álnokul él, és nem nézi az ÚR fenségét.
11
URam, fölemelted kezedet, de nem látják. Majd meglátják, hogy féltőn szereted népedet, és megszégyenülnek: tűz emészti meg ellenségeidet.
12
URam, te szerzel nekünk békességet, hiszen mindent te tettél, ami velünk történt.
13
URunk, Istenünk, más urak voltak gazdáink, nem te, de csak a te nevedet dicsérjük.
14
A halottak nem élnek, az árnyak nem támadnak föl, ezért büntetted meg és irtottad ki őket, még az emlékezetüket is eltörölted.
15
Megszaporítottad e népet, URam, megszaporítottad e népet, megdicsőítetted magad, mindenfelé kiterjesztetted az ország határait.
16
URam, a nyomorúságban téged kerestek, és halkan fohászkodtak, amikor fenyítetted őket.
17
Olyanok voltunk előtted, URam, mint a terhes asszony, amikor szülni kezd: míg vajúdik, kiált fájdalmában.
18
Terhesek voltunk, vajúdtunk, de csak szelet szültünk: nem szereztünk szabadulást az országnak, és nem jöttek emberek a világra.
19
Életre kelnek hallottaid, föltámadnak a holttestek! Ébredjetek, és ujjongjatok, kik a porban laktok! Mert harmatod a világosság harmata, és a föld visszaadja az árnyakat.
20
Eredj, népem, menj be szobádba, és zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik az ÚR haragja.
21
Mert jön már lakóhelyéről az ÚR, hogy megbüntesse bűneikért a föld lakóit. A föld föltárja majd a kiontott vért, nem takarja be többé a meggyilkoltakat.
1
Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban.
2
Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: "Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál.
3
Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába;
4
mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett."
5
Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, az antiókhiai prozelitát;
6
az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.
7
Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.
8
István pedig - kegyelemmel és erővel telve - nagy csodákat és jeleket tett a nép között.
9
Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaiak zsinagógájából, valamint néhányan a ciliciaiak és ázsiaiak közül, és vitatkoztak Istvánnal;
10
de nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel beszélt.
11
Ekkor felbújtottak embereket, akik ezt mondták: "Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent."
12
Ezzel fellázították a népet, a véneket és az írástudókat, rárohanva elfogták őt, és a nagytanács elé hurcolták.
13
Hamis tanúkat is állítottak, akik ezt mondták: "Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél.
14
Hallottuk is, amikor azt mondta, hogy az a názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk."
15
Ekkor a nagytanácsban ülők mind rátekintettek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.
