1
Lelkemből megutáltam életemet. Szabadjára engedem panaszomat. Hadd beszéljek keserű lélekkel!
2
Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem?
3
Jó neked az, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezed munkáját, a bűnösök tanácsának pedig kedvezel?
4
Vajon testi szemeid vannak neked, és úgy látsz, ahogyan az ember lát?
5
Olyanok napjaid, mint a halandóé? Olyanok éveid, mint az emberé?
6
Hiszen kutatod bűnömet, és keresed vétkemet,
7
pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki sem ment meg kezedből!
8
Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani?
9
Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, mégis újra porrá tennél?
10
Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot?
11
Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át.
12
Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.
13
Mégis ezeket rejtegetted szívedben, tudom, ez volt a szándékod:
14
Ha vétkezem, te számon tartod, bűnöm alól nem mentesz föl engem.
15
Ha bűnös vagyok, jaj nekem! Ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl fejem. Elégeld meg gyalázatomat, lásd meg nyomorúságomat!
16
Hiszen ha gőgös lennék, oroszlánként rontanál rám, és ellenem fordítanád csodálatos hatalmadat.
17
Új tanúkat állítanál ellenem, szaporítanád az engem érő bosszúságot, sorozatosan támadnának ellenem.
18
Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bár kimúltam volna, és szem ne látott volna!
19
Olyan lennék, mint aki nem is volt, akit az anyaméhből vittek a sírba!
20
Úgyis rövid az időm! Ha megszűnnék a baj, és elmaradna tőlem, egy kissé felvidulnék,
21
mielőtt odamegyek, ahonnan nem térhetek vissza: a sötétség és a halál árnyékának országába,
22
a vaksötét országba, a halál árnyékának sötétségébe, ahol nincs rend, és a fény is olyan, mint a sötétség.
