1
Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?
2
A mi levelünk ti vagytok, amely be írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember.
3
Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.
4
Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt.
5
Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van.
6
Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.
7
Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt,
8
hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata?
9
Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata!
10
Sőt ami ott dicsőséges volt, már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt.
11
Ha ugyanis a múlandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó.
12
Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk;
13
és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a múlandó dicsőség végét.
14
De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el.
15
Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön.
16
De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel.
17
Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.
18
Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.
