1
Ászáf tanítókölteménye. Figyelj, népem, tanításomra, fordítsátok felém fületeket, amikor beszélek!
2
Mert példázatra nyitom számat, ősrégi titkokat akarok hirdetni.
3
Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk,
4
nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az ÚR dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt.
5
Intelmeket írt Jákób elé, tanítást adott Izráelnek, és megparancsolta őseinknek, hogy adják azokat tovább utódaiknak.
6
Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak,
7
hogy Istenbe vessék bizalmukat; ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.
8
Ne legyenek olyanok, mint őseik, a dacos és lázadó nemzedék, az állhatatlan szívű nemzedék, amelynek lelke nem maradt hű Istenhez:
9
mint az íjjal fölfegyverzett efraimiak, akik meghátráltak az ütközet napján.
10
Nem tartották meg Isten szövetségét, nem akarták követni tanítását.
11
Elfelejtették nagy tetteit, csodáit, amelyeket látniuk engedett.
12
Őseik előtt csodákat művelt Egyiptom földjén, Cóan mezején.
13
Tengert vágott ketté, s átvezette őket, a víztömeget gátként állította meg.
14
Nappal felhővel vezette őket, éjszakánként pedig tűz fényével.
15
Sziklákat hasított ketté a pusztában, bőven adott inniuk a mélységből.
16
Patakokat fakasztott a sziklából, mint folyamokat zúdította le vizüket.
17
De továbbra is vétkeztek ellene, lázongtak a Felséges ellen a pusztában.
18
Próbára tették Istent vágyaikkal, ennivalót kérve kívánságuk szerint.
19
Isten ellen szóltak, amikor ezt mondták: Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában?
20
A sziklára ugyan ráütött, folyt a víz és patakok áradtak, de tud-e kenyeret is adni, és húsról gondoskodni népének?
21
Az ÚR ezt hallva megharagudott, és tűz lobbant fel Jákób ellen, haragra gerjedt Izráel ellen,
22
mert nem hittek Istenben, és nem bíztak segítségében.
23
Parancsot adott a magas fellegeknek, és megnyitotta az égi kapukat.
24
Mannaesőt hullatott rájuk eledelül, mennyei gabonát adott nekik.
25
Isteni kenyeret evett mindenki, eledelt küldött, hogy jóllakjanak.
26
Keleti szelet támasztott az égen, és déli szelet hajtott erejével.
27
Annyi húst hullatott rájuk, mint a por, annyi madarat, mint a tenger fövénye.
28
Táborukra hullatta azokat, hajlékaik köré.
29
Ettek, és igen jóllaktak, amit csak kívántak, megadta nekik.
30
De nem hagytak fel kívánságaikkal, bár még szájukban volt az étel.
31
Ezért haragra gerjedt ellenük az Isten, megölte legjobbjaikat, leterítette Izráel ifjait.
32
Ezek után is csak vétkeztek, és nem hittek csodáiban.
33
Ezért hiábavalóságban hagyta telni napjaikat, esztendeiket rémületben.
34
Ha öldökölni kezdte őket, hozzá folyamodtak, megtértek, és kívánkoztak Isten után.
35
Meggondolták, hogy Isten a kősziklájuk, a felséges Isten a megváltójuk.
36
De csak szájukkal hitegették, nyelvükkel hazudoztak neki.
37
Szívük azonban nem tartott ki mellette, nem voltak hűségesek szövetségéhez.
38
Pedig ő irgalmas, megbocsátja a bűnt, nem akar elpusztítani, sőt sokszor visszafojtja haragját, nem engedi, hogy egészen fellobbanjon indulata.
39
Meggondolja, hogy halandók ők, olyanok, mint a tovatűnő szél, amely nem tér vissza.
40
Hányszor lázadtak ellene a pusztában, hányszor okoztak neki fájdalmat a sivatagban!
41
Sokszor kísértették az Istent, megbántották Izráel Szentjét.
42
Nem gondoltak hatalmára és arra a napra, amelyen kiváltotta őket a nyomorúságból,
43
amikor jeleket tett Egyiptomban, és csodákat Cóan mezején.
44
Vérré változtatta a folyókat, nem ihattak a patakokból.
45
Bögölyöket bocsátott rájuk, hogy marják őket, és békákat, hogy romlást hozzanak rájuk.
46
Termésüket a cserebogárnak adta, munkájuk gyümölcsét a sáskáknak.
47
Szőlőjüket jégesővel pusztította el, fügefáikat felhőszakadással.
48
Állataikat jégesővel verette, jószágaikat villámokkal.
49
Rájuk zúdította izzó haragját, dühét, háborgását, a nyomorúságot és a pusztító angyalok seregét.
50
Utat nyitott haragjának, nem óvta meg őket a haláltól, életüket dögvésszel sújtotta.
51
Levágott minden elsőszülöttet Egyiptomban, a férfierő első termését Hám sátraiban.
52
Útnak indította népét, mint juhokat, vezette, mint nyájat a pusztában.
53
Biztonságban vezette őket, nem rettegtek, de ellenségeiket a tenger borította el.
54
Bevitte őket szent területére, erre a hegyre, melyet jobbjával alkotott.
55
Népeket űzött ki előlük, nekik osztotta ki azoknak birtokát, Izráel törzseit telepítette sátraikba.
56
De ők kísértették a felséges Istent, lázadoztak, és nem tartották meg intelmeit.
57
Hűtlenül elpártoltak, mint őseik, csalódást okoztak, mint a meglazult íj.
58
Áldozóhalmaikkal haragították, és bálványszobraikkal ingerelték.
59
Ezt hallva Isten felháborodott, és nagyon megutálta Izráelt.
60
Elvetette silói lakóhelyét, sátrát, amelyben emberek közt lakott.
61
Fogságba juttatta hatalma jelét, ékességét ellenség kezébe.
62
Népét fegyver martalékává tette, mert megharagudott örökségére.
63
Ifjait tűz emésztette meg, szüzeinek nem énekeltek nászdalt.
64
Papjai fegyver által estek el, özvegyei nem sírhattak.
65
Akkor, mint aki addig aludt, fölébredt az Úr, mint egy bortól ujjongó hős,
66
és visszaverte ellenségeit, gyalázatba döntötte őket örökre.
67
De József sátrát megvetette, nem Efraim törzsét választotta,
68
Júda törzsét választotta ki, a Sion hegyét, mert azt szereti.
69
Magasra építette szentélyét, akár az eget, örök alapot vetett neki, akár a földnek.
70
Azután kiválasztotta szolgáját, Dávidot, és kivette őt a juhaklok közül.
71
A szoptatós juhok mögül hozta el, hogy pásztora legyen népének, Jákóbnak, és örökségének, Izráelnek.
72
Pásztorolta is tiszta szívvel, terelgette ügyes kézzel.
1
Ászáf zsoltára. Ó Isten! Pogányok törtek örökségedre, meggyalázták szent templomodat, romhalmazzá tették Jeruzsálemet.
2
Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, híveid testét a föld vadjainak.
3
Úgy ontották vérüket Jeruzsálem körül, mint a vizet, és nem temette el őket senki.
4
Csúffá lettünk szomszédaink előtt, környezetünk gúnyol és kinevet.
5
URam, meddig tart még haragod? Meddig lobog tűzként indulatod?
6
Töltsd ki lángoló haragodat a pogányokon, akik nem ismernek téged, az országokon, ahol nevedet nem hívják segítségül!
7
Mert megemésztették Jákóbot, és lakóhelyét elpusztították.
8
Ne ródd fel nekünk az elődök bűneit, siess felénk irgalmasan, mert igen elesettek vagyunk!
9
Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te neved dicsőségéért! Ments meg minket, és nevedért bocsásd meg vétkeinket!
10
Ne mondhassák a pogányok: Hol van az ő Istenük? Legyen nyilvánvalóvá előttünk, hogy bosszút állsz a pogányokon szolgáid kiontott véréért!
11
Jusson eléd a foglyok sóhajtása, tartsd meg a halálraítélteket, mert hatalmas a te karod!
12
Hétszeresen fizesd vissza szomszédainknak a gyalázatot, mellyel téged illettek, Uram!
13
Mi pedig, a te néped, legelődnek nyája, örökké magasztalunk téged. Nemzedékről nemzedékre mondunk dicséretet neked.
1
Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült.
2
Így szólt hozzájuk: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.
3
Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.
4
Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Útközben ne is köszöntsetek senkit.
5
Ha azonban egy házba beléptek, legelőször ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak!
6
Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, reátok száll vissza.
7
Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
8
Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek.
9
Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített az Isten országa.
10
Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt:
11
Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy közel jött az Isten országa.
12
Mondom nektek: Sodomának elviselhetőbb sorsa lesz azon a napon, mint annak a városnak."
13
"Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, zsákban és hamuban ülve régen megtértek volna.
14
De Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítéletkor, mint nektek.
15
Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz levettetni!"
16
"Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem."
17
Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel jelentette: "Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre!"
18
Ő pedig ezt mondta nekik: "Láttam a Sátánt villámként leesni az égből.
19
Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek.
20
De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben."
21
Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: "Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, így láttad jónak.
22
Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni."
23
Tanítványaihoz fordult, és nekik külön ezt mondta: "Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok.
24
Mert mondom nektek: sok próféta és király szerette volna meglátni azt, amit ti láttok, de nem látták meg, és hallani azt, amit ti hallotok, de nem hallották meg."
25
Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: "Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?"
26
Ő pedig ezt mondta neki: "Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?"
27
Ő pedig így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat."
28
Jézus ezt mondta neki: "Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz."
29
Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: "De ki a felebarátom?"
30
Válaszul Jézus ezt mondta neki: "Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek.
31
Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte.
32
Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte.
33
Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta;
34
odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta.
35
Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.
36
Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?"
37
Ő így felelt: "Az, aki irgalmas volt hozzá." Jézus erre ezt mondta neki: "Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj."
38
Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta.
39
Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét.
40
Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: "Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!"
41
Az Úr azonban így felelt neki: "Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz,
42
pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle."
