1
Lelkem összetört, napjaim kialvóban vannak: a temető vár énrám!
2
Bizony, gúnyolódásban van részem! Gáncsoskodásaik miatt virraszt szemem.
3
Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem?
4
Mert szívükből eltávolítottad az értelmet, azért nem engeded fölülkerekedni őket.
5
Aki haszonért jelenti föl embertársait, annak a fiai hiába fognak sóvárogni.
6
Szóbeszéd tárgyává tett a népek előtt, olyan vagyok, mint akit arcul köptek.
7
Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék.
8
Elszörnyednek ezen a becsületes emberek, és az ártatlan felindul az elvetemült miatt.
9
De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és a tiszta kezű ereje megnő.
10
De jöjjetek csak mindnyájan újra, úgysem találok bölcset köztetek!
11
Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai.
12
Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség.
13
Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam,
14
ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nénémnek,
15
hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt?
16
Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk.
